A fák körülöttünk lágyan hajlanak,
a szél furcsán felkavaró körtáncba hal,
és a napot körbeölelik finom, könnyes felhők.
Ahogy most itt sétálok Veled, szinte a park felett,
látom, a természet hamarosan csodás koncertbe kezd.
És csakugyan, megérkezik a nyitán, az első csepp,
tán mindközül a legédesebb, és utána miriád és egy.
A felhők felettünk szinte versenyt futnak egymással,
hogy miharamabb szívükbe kerüljünk.
Szaladni kezdünk.
Az óceán mély, végtelennek tetsző hullámzása,
a levegő belülről fakadó harmonikus önfeladása,
és a föld, e hatalmas puha takaró szilárd vágya
most mind összekeveredik. Világtalan dimenzióból
lépünk át, a házunk meleg fogságába.
A kandalló pattogós, ropogós mágiájához fordulunk,
mely elé finom, bársonyos ágyat alkottunk,
s melynek fényében ösztönösen elkalandozunk.
Csak meredünk magunk elé, majd lassan egymásra,
s tekintetem megakad, egy csepp titokzatosságban.
Egy apró, tiszta, és gömbölyű frissesség bújik meg arcodon,
mely kínzó lassúsággal útjára indul ajkadon,
tüzet szítva egy számára ismeretlen világban.
Ahogy finoman végigcsókol, szinte megremegsz, vérem pedig felforr,
de ő nem állja meg, s útján továbbindul.
Körbeöleli finoman állad, majd a nyakad lágyan,
ott őrjítő tétovázása után továbbszalad,
végig a mellkasodon, majd blúzod szélében végül elakad.
Most a szemem ott feszül, eső áztatta blúzod legfelső gombján.
Ha létezne hatalmam, szememmel mentem kibontanám.
Látod ezt Te is, és e vékony,
égi vágy áztatta selyemdarabot
lassan, kívánva feladod.
Egy gomb, majd kettő, és még egy.
Szinte megőrülsz, ahogy a takarásból kiléphetsz.
Ahogy az utolsó két gombhoz érsz,
érzed, végleg elvesztél.
Mi akkor csak egy apró csepp volt,
az most végtelen vízesésként magával sodor,
s testedet a vágynak kélyesen felkínálja.
Magad se érted mi történik, mikor a blúzod félresiklik,
és e kínzó tűzvészből felszabadulásod egy halk nyögés kíséri.
Az erotika, a vad romantika eme árnya,
az ismeretlen, meleg sötétségből Rád támad,
s kiáltja: add fel tested a vágynak!
Kezed önálló életre kell, s az izzó harmóniában
ösztönes helyére árad, végigsimítva csodás tested
mely felajzott íjként kínálkozik fel előttem.
Ahogy utoljára tekinteted rám emeled,
látom, hogy előled már nem menekülhetek.
A kételyek és félelmek úgy tűnnek tova,
miként a tűz emészti fel most,
a megmaradt ruhadarabokat.
S Te lassan, négykézláb arcomba köszönsz,
s ahogy közelemre nem lassítasz,
lassan a földre kerülök.
Testem szikrázni kezd, ahogy lábam között,
vágyakozó tűz fölött tested testemre öltöd.
Bőrünk úgy olvad egybe, mintha csak egy lenne,
s lelkünk felhasad, belehalva egymás szívébe.
Remegő kezed izgatottan mellkasomra téved,
És szíved visszhangjával minden kínod rápréseled.
Onnan iszonyatos forrósággal kezed továbbsiklik,
keresztül vállamon, s a nyakamon, egészen az állig.
Miként fejem hátrahajlik, s ajkaid bőrőm illatába vesznek,
vágyam legmélyebb hangjai felszisszennek.
Perzselő szerelemmel küzdünk most, hogy lényeink felfalják egymást,
hogy mélyen magunkba szívjuk, mit a másik teste diktál.
Lábaink eggyé vesznek, vágyunk összerezzen,
s kettőnk ajka végre egymásra talál.
Mint akik életüket egykor a böjtnek tartják,
úgy ízlelik, ajkaink úgy kóstolják most egymást.
S mikor egy lélegzetvételben, szemeink egymásba omlanak,
úgy mélyednek el egymásban, mint ahogy vágyunk, mélyen egybeolvad.
Utoljára még hallom, mikor magadba fogadsz,
hogy szádat még elhagyja a kély vad sóhaja.