Vágyam

Ha tehetném, a ma éjszakád
nem a holnapra való felkészülésről szólna...
nem is az alvásról, vagy bármi másról.
Kettőnkről szólna... pontosabban, számomra csak Rólad.

Egy ideig még szóval tartanálak, cirógatnálak,
majd a szavak lassan balzsammal borítanának,
halkan, mély melegséggel hangomban,
s közben örömmel vesznék el arcodban...

De az éjszaka ugye ennél hosszabb...

Megvárnám hát, míg megpihennél
az ágyadon, kinyújtva finom tested.
Míg sötét hajad csendben, - nehogy felverje az éjjelt -
rá nem omlana a párnádra…
s míg a sötétség és forróság eme vággyal
 és izgalommal teli érzelmei át nem járnának Téged,
 a hajszálad végétől, míg a puha sarkadig nem érnek.
Ott állnék meg.

Szívembe innám az öröklétnek ezt a mesterművét,
és csak ülnék az ágyad szélén,
és engedném, hogy a szemed felemésszen...
Akár a tűz - utoljára gondolnám még ezt,
majd érzem, ahogy belülről lángra kapok.

Szemed szememet is lángba borítaná,
és ezt a páros fáklyát bátran megszorítva,
lángoló izgalommal fedezlek fel immár..
Szemedről orcádra, füledre, ajkaidra járnák,
majd minden izgalomra lecsapnák nyakadnak vad táján.
Vállaid fennsíkjain kalandoznák,
s mi idegennel szembe kerülnék,
azt szablyámmal mind levágnám.
Fáradságomban szomjamat kebleiden oltanám,...
Ó azokon a kebleken,melyek e hatalmas
fennsíki küzdelmek után is éltemet mentik,
rájuk szenvedélyem jutalma vár.

Boldog évek ezek, melyeket e éltet őrző,
boldogító szent helyek oltárán töltök.
De mit érzek...egyszeriben megőrülök...
ahogy két kezem lassan a derekadra ér,
s ahogy tested testemhez szorul, tudom, elveszek,
s megmentőm többé már csak Te lehetsz.

Eddig tart a józanságom,
az éj mámora innen már jó barátom,
s igaz ez Te rád is, érzem,
ahogy testeden a forró vágy úgy éget.
Lassan elhagyjuk a szablyákat is,
a kalandokat, idegen ruhadarabokat,
s kezdjük érezni, hogy ahova megyünk,
ott a rímeknek nincsen ura,
nincs is hatalmuk.

Még egyszer, utoljára arcom arcodat keresi,
lábaid közt testem testeden végigsimul,
s a szemünk összetalálkozik. Látom.
Látod. tekintetünk mindent elmond.
Szemünket lehunyjuk, és vadul szeretkezünk.
…

De hiába képzeletem legjava,
Téged látni, érintésedet, bőröd érintését érezni,
magamba lélegezni illatod, és kóstolni ajkad,...
ezek nem evilágiak.

És mikor mégis meglátlak,
hús-vér valódban előttem talállak,
akkor vége van a mának.
S a holnapig vagy testetlen lebegés,

vagy izgalmas szerelmeskedés vár majd.
Úgy kívánlak.